RSS

2010.10.24.

Space Sound Records ItaloEuroDisco vol 1.


Eléggé régen írtam már ide sajnos, mondjuk sem időm, sem kedvem nem volt hozzá, meg talán olyan zenék sem jelentek meg, hogy "tollat" kellett volna ragadjak, de mostanában széles lett az ItalodiscoSpacesynthDancefloor paletta a megjelent zenék terén...


Normális esetben azt gondolná a józan ésszel gondolkodó dallamos italo disco és spacesynth műfajt kedvelő ember, hogy sok újat már nem tudnak kitalálni, így voltam ezzel én is, de ez egy nagy téveszme, többet nem is ringatom magam, ilyen bugyuta elmélkedésben. Az elmúlt hónapok alatt, olyan fülbemászó dallamokat írtak, hangszereltek és főleg pénzeltek, amelyek simán leiskoláznak jó pár, az italo disco fénykorában jeleskedett legjobb melódiákat is.




MONIKA NOVAK, hirtelen nagyon felkapott lett, amióta "lógva" hagyta Zibi-t, hogy egyedül vadászkodjon a galaxisban, bár Zibi gyorsan kiképezte Anette-t, akinek bár nincs olyan jó hangja, mint Novak kisasszonynak, de nagyobbak mellei, és jobban is mutat a színpadon, kétség kívül, mintha vele sikeresebb lenne. Anette tulajdonságait, többen előnyben részesítették már azóta, több space együttes, illetve előadó kérte, hogy néha napján nála "kössön ki", bár az elsősorban azért AM SAMURAI mester barátunk jeleskedik.

Visszatérve MONIKA NOVAK-hoz, akit mostanában előszeretettel foglalkoztatnak a NICOLOSI italo disco agytrösztök, legalábbis az én számomra mindig azok maradnak. A MENTION új slágerében ismét az állát keresi a hallgató, és bár én nem szeretem az instrumentális változatokat, de itt még azt is nagyon jó hallgatni, rendkívül dallamos és fülbemászó sláger, a STRANGE WORLD után a NO CHANGES (ez nem szerepel a korongon), vagyis "nincs változás", mert ez a melódia is hozza, amit elvárhatunk a fent említett PAGANINI "elvtárstól"! Nagy gratuláció!




Ha már szóba került Zibi, régebben többször is írtam, hogy a tököm kivan, hogy a legtöbb szám elején, valami CB rádió féleségbe dumál percekig a napkitörésekről, a csillagokról, meg, hogy Darth Vader azon napon éppen, milyen boxer alsót húzott a valagára, hát engem ez marhára nem érdekelt már, írtam is ez miatt neki, persze csak megemlítve, hogy szerintem néha unalmas, de ha lehet ne sértődjön meg ez miatt, és csak véleményemet írtam le. Hogy most én is nyomtam-e a latba, vagy más is megerősítette, hogy változtasson, közben teltek a hónapok és vége az lett, hogy 180 fokot fordult a GALAXY HUNTER és vele együtt ZIBI és ANETTE is, ugyanis inkább lehet már italo disco együttesnek nevezni őket, mint a spacesynth egyik meghatározó bandájának, ez marha jót tett nekik, hiszen ZIBI nagyon jó balladákat képes egyik napról a másikra írni és azt megfelelő hangszereléssel a stúdióban el is készíteni. Nem hiába, a GH mostanában az egyik legnagyobb kedvenceim közé lopta ismét vissza magát.

MIRKO HIRSCH, a Németek új üdvöskéje, aki jelenleg "rettegésben" tartja a slágereivel az italo disco társadalmat, mert olyan dinamikával és dallammal szólalnak meg a dalai, hogy az elképesztő, persze aki eredeti "hatszögletű" elektromos dobot használ és ehhez társít kiváló VST pluginokat, meg jó pár szintit is kapcsol mellé, az nyilván nem csodálkozik rajta, hogy messze nem gépiesnek hangzanak a számai. Oké, aláírom, hogy az énekelést még tanulnia kell, de ezt nagyon jól ellensúlyozza, hogy visszhangosítja a hangját meg rendesen felkeveri effektekkel. Engem nem érdekel, hogyan csal, a számai meggyőztek, főleg a FIRE, amely akkorát bír szólni, persze minőségben, hogy a tető kiszakad a dinamikától.




Aztán egy igazi olasz, RICCARDO CAMPA. A spacesoundrecords felkarolta az öreget, mert nem volt aki rendesen hangszerelje a zenéit, láttak benne potenciált, most úgy néz ki a dolog, hogy a milliomos Lengyel származású és az USA-ban élő Marek főnők, ha kiadja az ukázt, akkor nagyon szívesen hangszerelik ebben az esetben, főleg a Lengyel spacesynth billentyűsök Riccardo Campa számait, akár még AM SAMURAI is beugrik pár billentyű koptatásra. Szóval Riccardo számai és eléggé meggyőzőek mostanában, bár a fetrengős dallamokat csak egyszer bírják eljátszani, a kérdés, hogy mi a fenéért? Példának okáért, a "The Mistress Of My Heart" elején induló szenzációs dallam, csak egyszer hangzik el, meg szerintem túlzásba vitték a mély keverését, mert wav-ban is torzul picit, ez rontja nálam az összképet sajnos.

MARC FRUTTERO, ha akar, akkor tud az öreg, az új SSR lemezen, a Miracle Of Love című száma elég jól hangszerelt és merengős, bár jobban örültem volna, ha több effektel turbósítják Marc hangját, de elég jól énekel ettől függetlenül. A szám tetszik, nem megunható és érdekes dallama van.




VISION TALK, a múltkor eléggé lehúztam őket, úgy gondoltam nem igazán éri meg megvenni a dupla CD korongot, mert nagyon újat nem tudtak mutatni, a mostani korongra is felkerült talán a legjobb italo disco stílusú hangszereléssel készült számuk, ami elég méltóan trónol a többi előadó mellett, bár a túl gépies hangzáson még most sem tudtak teljesen túl lépni, talán nem is akarnak.
A dob effekt kimondottan nem tetszik, viszont az alap az most rendesen oda teszi magát, és az énekes, Richard Flow hangját is kezdem megszokni. Azért itt egy full HD videó tőlük, az egyik legjobb számukból, a DINA TANKAR, magyarul SAJÁT GONDOLAT címmel.



TIZIANA RIVALE, vagy LETIZIA OLIVIA eredeti nevén, gondolom az rögtön feltűnt mindenkinek, hogy nagyon ismerős az ének mellett megszólaló hangszerelés, hát persze a GALAXY HUNTER nyomja alatta, persze ez nem von le semmit abból, hogy jól sikerült dallamos zenét halljunk, hiszen itt is kezd kialakulni már egy olyan "beltenyészet", mint anno a nagy italo disco korszakban. Amiben természetesen semmi kivetni nincsen, hiszen így készültek és készülnek a legjobb zenék, a legtöbbször persze kitalált álneveken.





Mindenkit nem akartam kiemelni a lemezről, bár nagyon erős a sorozat első darabja, mindent fillért megér, a hangmérnöknek is azon a napon nem volt bedugulva a füle, jól csarvagatta a keverőasztalon a potmétereket, meg a többi kütyüt is jól kezelte, szóval nagyon jó minőségben szól a korong. Talán, ELEN CORA (Sleeping In Your Hands) számát éreztem egy kicsit tompábbnak a többi között, de elhanyagolható különbség volt ez is, persze az egyik legjobb száma került fel neki is erre az albumra, elképesztő, hogy OLEG RISEV milyen muzikális beállítottságú, a szám rettentő dallamos és nagyon szép szinti hangokat hallhatunk, CORA hangja már már túl visszhangosított is talán ebben a számban, ettől függetlenül elég szépen énekel, és szépen ejti az angol szavakat, orosz leányzó létére.




Persze nem maradhatnak ki az egyik legnagyobb kedvenceim, nevezetesen Daniel Pettersson és Marco Rochowski képviseletével, a RETRONIC VOICE, ők is két számmal képviseltetik magukat a lemezen, melyeket régebben már kielemeztem, akkor is megkapták a top1 csillagot tőlem, most is megkapják, mert végre így teljes terjedelmében hallhatom ezeket a remekműveket, nem csak demó formájában. Remélem hamarosan megjelenik végre a saját albumuk, mert az új sláger, a BESSINIA, amit a szintén kiváló énekes tudású hölgyel, ALISIA-val együtt énekelnek, jelenleg olyan magasan ver mindent (nálam), hogy arra nincs már normális szó, mármint a spaceitalo kategóriában, köszönhetően Daniel rettenetesen kellemes hangjának és énektudásának, na meg persze Marco mester muzikalitásának. Egyébként AM SAMURAI mester is csinált ebből egy melankolikusabb változatot, aminek a Chillout Remake címet adta, és természetesen ő készítette a videót is, amit full HD-ben meg is nézhettek.





A korong simán megéri a pénzét! 9/10!

14db nagysikerű számot tartalmaz, természetesen a hosszabb változatokkal.

01. Mirko Hirsch - Fire (Long Version)
02. Galaxy Hunter - Running High
03. Retronic Voice - Menace To Society
04. Tiziana Rivale - Take Me In Your Arms
05. Riccardo Campa - Mistress Of My Heart
06. Eddy Huntington -Warsaw In The Night
07. Marc Fruttero - Miracle Of Love
08. Vision Talk - Wave My Last Goodbye
09. Elen Cora - Sleeping In Your Hands
10. Riccardo Campa - Delantero
11. Armando Ferro - Stay Late With Me Tonight
12. Tiziana Rivale - Don't Be Alone
13. Mirko Hirsch - All The Night
14. Retronic Voice - The Awakening

Remélem, ennél csak jobbak lesznek a jövőben, ha gondolod kommentáld itt, vagy az SG fórum ISD topikjában.




2010.03.31.

Vision Talk - Elevation


Elég sokat kellett várnom, mire a megjött a lemez. Hogy megérte vagy nem, az hamarosan kiderül...

A borító egyszerű, mint az egyszer egy, valami zöldes ég, vagy villámlás a háttérben, előtte pedig magányosan egy villanypózna szerűség. A belső oldalon sem sokat tudhatunk meg, maga a svéd synthpop együttes tagjainak a felsorolása, számcímek, szerző és dalíró(k), etc... A lemez(ekre) simán a borító háttere van "rámásolva", sárga és az eredeti zöld színben. Jah, a hányinger el is kapott, ha kibontáskor ez volt a cél.
Nálam elég sokat nyom a latba, egy igényes borító megtervezése is, úgy látszik a bandánál a grafikus ember éppen szabadságon volt. Egyelőre ezt a prímet, mármint a borító igényességét, Ernesto második albuma viszi, amelyet Allofmusic barátom készített, és ezt nem elfogultság kérdése, egyszerűen zseniálisan és szépen van megtervezve a borító, az már más kérdés, hogy - allofmusic elmondása alapján- nem éppen úgy alakultak a színek és a kontrasztok a megjelent lemezen, ahogy ő eredetileg elképzelte.




Akkor irány a hifi... hoppá! Ez a lemez "fucking" jól szól, a hangmérnök nagyon értette a dolgát, hihetetlen dinamikusan szól a korong, szinte minden szám alatt. A plusz korongról nem írok, mert azok már ismert zenék, Dina tankar és a többi... Engem csak az új érdekel, az első szám a "confession", szinte semmi újat nem hozott, mint amennyire megismertem az együttes már megjelent számait. A címadó dal, az "elevation" annyira shit zene, hogy örültem is, hogy 3-4 perc közötti a hossza, bár ez elmondható a többi számról is, hogy 3 percnél alig hosszabbak, hála az égnek! A következő szám is arra volt elég, hogy egyszer meghallgassam, a "nova", viszont tetszett, ez eléggé hajaz a Yazoo kitűnő lassú számaira.

Igen, amiről még nem írtam, hogy ez lehetne sokkal jobb is, ha Richard Flow inkább a szintiket törölgetné és nem énekelne, mert azt nagyon nem tud, és svéd létére az angol kiejtése is eléggé silány, bár ugye a neve alapján azt gondolnánk, hogy ő vérbeli angol, nem, csak ott született eme név alatt, pedig a svédek nagyon szépen ejtik az angol szavakat többnyire. Ami még nem tetszett, hogy túl "gépies" nekem ez a hangzás, mármint olyan értelemben, hogy a legtöbb számnál úgy éreztem, hogy commodore 64 szuper számítógéppel készítették ezeket a remekműveket, de azért nem mindegyik ilyen. Az "I'm not Like You" egyébként egy kellemes szám lenne, ha a refrént nem cseszték volna (itt is) el, mert végre a csajszi (Mimmikry) énekelt, és elég jó hangja is van, de a refrén a hülye szöveggel egyetemben olyan hatást kelt, mintha nem is illene bele a zenébe. A svéd szövegű számoktól és ezzel együttesen a faszi hangjától a falra tudtam volna mászni, semmi dallam, semmi énektudás, semmi olyan a zenében ami megtudott volna fogni.
A "Warld 2.0" elég jól indul, ekkor jönnek a fent említett hibák, amivel egy pillanat alatt hazavágták az egész számot, illetve többségében az egész albumot. A "One Predicion" viszont elég jó zene, olyan autópályára való, bár a szövege óvódás szintű, bárgyú faszság!



A bónusz lemezt inkább ne is rakták volna bele, egyrészt az ismert számokat tartalmazza, másrészt semmi kedvem olyan slágereket hallgatni, commodore 64 játékzene aláfestéssel, mint Fancy - Slice Me Nice című örökzöld nótáját.
Végszóként annyit írnék még, hogy ezért a lemezért senki ne adjon ki pénzt, egyszerűen nem éri meg az árát, annyira silány minden szempontból, kivéve a minőségét, mert az elsőosztályú, de azzal nem megyünk semmire, ha egyszeri meghallgatás után, többet nem fogja a lézerünk karcolni.
A tízes skálán nem ér többet egy kettesnél, azt a két pontot pedig elsősorban a minőségéért és a dupla kiszerelés miatt kapja. Jó napot!

2/10

2010.02.14.

Sunnyboy - Angyal (Angelo), egy újabb magyar remény(ség).


SandroDJ-t a LazaRádió által ismertem meg és lett a sztrádán keresztül nagyon jó haver. Azt mindenesetre tudni kell róla, hogy a srác a legjobb rádiós dj közül való, akár országosan, de legfőképpen a Lazarádión belül is magasan élvezetesebben vezeti le a műsorait, mint bármelyik dj, bár van ott több profi is még.


Az eredeti dal valamikor a 98-as években látott napvilágot, anno SandroDJ és Synthleslie barátaim belefogtak egy projektbe és nagyon úgy néz ki, hogy ennyi idő után végre beérik az a bizonyos gyümölcs. Az angyal című számot, én először a lazában hallottam, valamiért akkor nem tűnt fel, hogy ezt Sandro énekli, csak arra lettem figyelmes, hogy egyre többször dúdolom, minél többször lejátszották ezt a szép dalt. A szövege is igen szívbe markoló, nagyon dallamos és rímes, furcsa tényleg, hogy ennek a remekműnek ilyen sokáig kellett "várnia" arra, hogy végre felfigyeljenek rá a neves Dj-ék, és még nevesebb osztrák ARC kiadó.

ANGYAL (eredeti)


2008-ban küldték el a kiadónak a dal eredetijét. A legelső visszajelzést, (02- 03-Track) a spanyol Juan Martinez küldte. Amelynek a végleges (Track 04) eredménye egy Brazíliában kiadott VA-CD-n volt hallható. Mivel a dal egy az egyben az Angyal átirata volt, és nem Sunnyboy néven jelent meg, a spanyol kapcsolat megszakadt, mondjuk ez érthető is.

Aztán egy MAGYAR Dj STUDIO68 (Track 05-06) munkája következett, ahol én is kivettem a részem -említi SYNTHLESLIE- a stúdió munkákból. (Track 07) Valamint Sandro kérésére egy kicsit dinamikusabb hangzással (Track 08) egy RMX készült el, de ez tényleg csak hangzásban változott 10 év után.

A nagy áttörés az olasz kapcsolat révén jött létre. Ekkor lett lefordítva a dalszöveg, ebben segítségre volt Synthleslie húga, aki olasz szakos tanár, ekkor ismét előtérbe került, hogy megpróbálják a dalt "világ körüli" útnak indítani.

Az eredmény körülbelül két hónap leforgása után jelentkezett. Egy orosz stúdióban, nevezetesen MOTEL St. GEORGE nekifogott és elkészítette a dal 2009-es két változatát is. A harmadik SLOW RMX PIANO (vagy LENTO) stílusban jelenleg készülőben van!
A kész maxi felvétel, 2009. 07. 10.-én lett szétküldve kiadókhoz és a rádióknak. Valamint sok neves DJ-nek is. MOLELLA, GIGI D'AGOSTINO, GABRY PONTE, CRISTIA LAVINO, LUCA ZETA, ARC RECORDS. A rádiók közül megkapta az egyik legismertebb, az ITALODANCE NETWORK is, amit ugye nem akárki irányít: DJ POWER.

ANGELO (SL remix)


A következő lépés az angol nyelvű változat lesz, amelynek a kiadója az ARC Records Austria lesz, mely a nagyszerű italodisco vérrel megáldott Cliff Wedge albumát is kiadta. Sajnos az elmúlt tíz év alatt, egyetlen magyar kiadót sem érdekelte ez a nagyszerű szám, de mostanában viszont hirtelen nagy lett az érdeklődés utána, persze most már vakarhatják a fejüket, mert három éves ARC szerződés tulajdonában van minden jog.

Sok remix készült a dalból, a legtöbb nagyon tetszik nekem, de inkább a dallamosabbak, mivel az én ereimben is a fülbemászó dallamos muzsika vér folyik, ezért ezek a remixek jönnek be a legjobban. Az viszont biztos, hogy az eredeti magyar szöveges a legjobb, mert erre van "optimalizálva" maga a szöveg és a zene is. Nem azt mondom, hogy az olasz fordítással nem lenne olyan jó, bár én nem értek olaszul, de néha olyan érzésem van, mintha egy vagy két szó kimaradt volna a számból, gondolom ez azért van, mert egy az egyben fordítással készült, nos ha ez így van, akkor -szerintem- meg kellene toldani, hogy a dallamvilága egyezzen a magyar szöveggel. Persze ebből mit sem von le, hogy ez egy nagyszerű szám, és szívből kívánom Sandro-nak, hogy révbe érjen, elismert és felkapott zenész váljon belőle, bár szerintem már most is az, de ez függ a djk-től, kiadótól és főleg, hogy mennyi hallgató lesz vevő rá, reméljük minél többen! BRAVO!!

2010.01.16.

A nagy spacesynth mustra /2008-2009/



Ha már volt ItaloDisco teszt, akkor spacesynth is lesz, valahogy ez közelebb is áll hozzám, mert 2009-ben jóval többször hagyták el a hangszóróimat az ilyen stílusú dallamok. Előre leszögezem, nehogy félreértés legyen belőle, az alábbi előadókat véletlenül "sorsoltam" ki, nem fogok minden egyes projektről írni, minden amit olvastok az én saját egyéni véleményemet tükrözi! Nos akkor kezdjünk is hozzá...




Abbsynth - Green Light
Alexander Korolev nagy kedvencem, rettentően új és egyedi hangokat tud belecsempészni a projektjeibe, komolyan néha ámulok, mert annyira dallamosak a zenéi. 2009-ben, nálam az év egyik meglepetése lett a srác, viszont néha sajnos el kell tőle is viselni a Laserdance koppintásokat, mely számomra főleg úgy, hogy más játssza, nagyon unalmas tud lenni. A "zöld fény" egy lassabb tempójú muzsika, de az egyik legszebb spacesynth számok közül való!



Olegris - Italo Dance
Oleg Risev szintén tudja, hogyan kényeztesse a füleinket, bár a srác elég félénk, már amennyire megismertem a levelezéseink alapján, szerinte ő még nem nőtt fel a nagyokhoz, nem érdemli meg, hogy egy szinten szerepeljen a spacesynth nagyágyúival. Hogy miért gondolja így számomra rejtély marad egyelőre, de az biztos, hogy nálam pár mestert már le is hagyott!



Spiral Hands On My Voice & Reptile - Alertia II
A zene egész hallgatható, bár nem tartozik a favoritjaim közé, vannak ennél sokkal jobb zenék is, bár egyet kiválasztottam, de nekem az a bajom vele, hogy majdnem minden számukban ismételik magukat, ha unatkozol tehetsz vele egy próbát.





Tom Lacy - Welcome To The Future
A srác érti a dolgát, mert ez több számában is visszaüt. Érdekes új hangokat hozott be és főleg KOTO szintű alapokra helyezte az egészet, de itt is ugyanaz a gond, hogy az ötödik szám körül már kezdjük unni magunkat meg a zenét is. Nekem a fülbemászó dallamok hiányoznak főleg.



Prodomo -The Conqueror
A lengyel származású Marcin hirtelen csöppent bele a spacesynth világába, de annál nagyobbat durrant. A zenéi feldobják az embert, nem a megszokott space hangokat halljuk, és amire nagyon ad a srác, az maga a dinamika, talán az összes közül a Prodomo zenéjében van jelen ennyire erősen! Bravo!




Vanello - Destination Cosmos
Hát a Román srcácban idáig nem csalódtunk és most sem kell, az ő általa kijelölt szintet tartja rendesen, vagyis fejlődik és ez a zenéiben is megmutatkozik. Ami nagyon jó, hogy lehet hallani a projektjein, hogy ő inkább részesíti előnyben a szintetizátort, aztán következik a pc, legalábbis én így hallom. Bravo!



Cyber Space - Future On Mars
Írtam már fent, hogy nem szeretem a Laserdance kopintásokat, de Andreas valahogy úgy tudja ezt prezentálni, hogy nem lehet annyira hasonlíttatni, pedig a hangok szinte ugyanazok, mégis kialaktott magának ezzel egy egyedi stílust és azt rettentően dallamosan tudja elénk tárni. Mostanában több vocal-t is hallani a projektjeiben és a Galaxy Hunter-rel is közreműködik. nem lehet megunni!





Ernesto - Cosmic Excursion (HD)
Ernesto vadiúj szerzeménye, aki a magyar spacesynth jelenleg egyetlen képviselője, de azt mesteri fokon üzi, érdekes és dallamos zene, néhol filmes, néhol JMJ stílus vonásokkal és természetesen főleg spacesynth dallamokkal. A gitár féle dallam nekem nagyon tetszik benne, nagyon jó újításnak találtam! Nekem egy valami hiányzik belőle, a dinamika! Erőteljesebb dob és mélyek! Hamarosan érkezik egy ilyen verzió is, legalábbis megígérte nekem "Örni", na az ütni fog! :) A videó összeállítása az isdmusic társoldalának, Allofmusic támogatásával jött létre! Gratulálok!



Marcel De Van - It's More
Huhh! Hát ez a zene nagyon odavág, bár már placcon van egy ideje. A hallható szám inkább az italodisco jellegzetes jegyeit hordozza, de azt olyan profin tálalja, hogy nem lehet megunni, mert nagyon fülbemászó és szép dallama van, komolyan már csak egy jó szöveg és egy énekes kellene, de így is cool zene! Bár MDV-nek több hasonló ilyen zenéje is van, de ez mellett igazi spacesynth projektjei is vannak, sőt nagyon gáz zenéje is, de az most nem számít! Bravo!



Anosphere - Expanding Cosmic Awareness
Még a spacesynth.hu oldalon teszteltem utoljára Stefan Bieri-t, akkor nagyon lehúztam, mert oltári shit lemezt adott ki, nem is értettem, hogy az első kitűnő korongja után, hogy elégedhetett meg a nagyon silány folytatással. Akkor azt mondtam, hogy innen nehéz lesz felállni, de ő felállt és nem is akárhogyan. Döbbenet ez a szám, főleg a dinamika, meg a többi is amit mostanában komponál. Bravo!



Italo4ever - Let The Beat From Space
Már megint Nicolas, alias Italo4ever. Nos igen az italodisco mustrában egy olyan számot választottam, ahol inkább a disco volt a hangsúlyosabb, de itt inkább a space van előtérben, hiába a srác "fucking" muzikális! Ez a szám annyira dallamos, hogy bármikor letudja mosni az átlag spacesynth számokat. Bravo és megint bravo!



Galaxy Hunter - Silver Moon
Az együttes szépen gyűjti a rajongókat, attól függetlenül, hogy a második lemez véleményem szerint nem volt akkora durranás, mint az első. Érthetőbben, a kettes korong szinte ugyanolyan volt, mint az első, néhol apró "updatek" kiséretében, de ennek ellenére nem nagyon lehet őket letaszítani a top-ból, mert a szintet tartják, főleg köszönhetően Monika Novak énekesnőnek, akit nem zavarnék ki az ágyamból! :)



Folyamatosan nyomják Lengyelországban a koncertjeiket nagy sikerrel, ezáltal az egyik legismertebb spacesynth együttes manapság, persze ez mellett Zibi még külön is ír a csajszinak, amit vokalistaként kamatoztat, de az inkább dance stílus, nem ide tartozik.



A múltkor olvastam valahol, hogy előkészületben a harmadik album, hogy ennek mennyi a valóságalapja azt nem tudom, de ha készül is, remélem egy kis változtatást beiktatnak rajta, legalább annyit, hogy Zibi ne dumálgasson a galaxis szépségeiről majdnem minden szám elején, mert azt már rohadtul unom, egyébként meg jár a pont nekik!




RETRONIC VOICE


Igen, őket hagytam utoljára és direkt nem akartam, hogy a duó az italodisco mustrában kössön ki, mert ez spacesynth duó a javából, bár van benne elég sok stílus, de a fővonal mégis maga a dallamos "űrmjuzik". Marco Rochowski és Daniel Petterson annyira beletrafált, legalábbis nálam biztosan, hogy a sztrádán megjelent 5 számból mindegyik toronymagasan alázza az összes többit, sajnos ebből négy demo jelenleg még. Ha vártam már nagyon egy albumot, akkor az övék durván az. Az idegeimet húzza már a spacesoundrecords, bár gondolom, hogy az USA-ban élő Marek főnők egyelőre nem tudja gyorsítani a kiadást, ha egyszer Marcoék inkább lassan, de a tutit adják ki a kezükből. Sajnos egyelőre én is csak az ő általuk megjelentett hosszabb demo változatból tudok mutatni, na meg egy csodaszép karácsony-újévi dalt, videó formájában. BRAVO BRAVO BRAVO!!!

Retronic Voice - I'm All Around



Retronic Voice-The Awakening Back To 84


A spacesynth mustra végére értünk, értem.:) Remélem mindenki megtalálta benne azt amit keresett, vagy eddig idegenkedett a spacesynth-től. Nagyon sokan nem ismerik a műfajt még, de sok ember rajtam keresztül ismerte meg, akiknek mutattam és ők azóta is kedvelik, legalább ilyesformában is tettem érte. Természetesen aki úgy dönt, hogy jobban megismerné a stílust, az hallgassa a non-stop SpaceDream rádiót, vagy látogasson el az isdmusic.com, hqaudience.com, newspaceworld.com, vagy spacesynth.hu oldalakra. Akkor végezetül a RETRONIC VOICE - IN THIS MOMENT című csodaszép dal. Béke!!!