
A címben szereplő szó, lehet egyfajta megkülönböztetése egy olyan metaforának, amit emberi ésszel talán fel sem tudunk fogni, de itt a normális szónak egész más jelentése van, jelen esetben negatív jelleggel bír!
Példának okáért a Hargittay "produksönről" van szó, és azon belül a media markt-ban vásárolt Den Harrow album, ami potom 3000 (2.990) ft volt. Nincs is ezzel semmi baj, mert amióta italodisco örült lettem, már jó rég volt, azóta gyűjtöm a zenéket, de amióta a CD megszületett, próbáltam mindig az eredeti kuriózumnak számító albumokat bekebelezni.
Szóval megvettem ezt az albumot, annak ellenére, hogy azóta nem bírom Den Harow-ot, mióta megtudtam 3 éve, hogy Tom Hooker az ő eredeti hangja, a szépfiú meg csak tátog(ott) a nagyvilágba, de örülök minden italodisco lemeznek, ezért Den-t a "magamévá tettem".
A hidegzuhany akkor ért, mikor a fórum kollégákkal kezdtük elemezni a lemezt, szóval 3 rongyért kaptam a arcomba egy mp3 válogatást, mert minden jel, illetve program azt mutatja, hogy 16 khz-nél, rendesen megvan vágva, ami nem a lossless, minimum 20 khz frekvencia tartományára jellemző!
Na ez a pofátlanság! Én aki arra törekszem, hogy az itasodisco és spacesynth adatbázisom, csak lossless anyagokkal legyen tele, és a CD gyűjteményem eredeti lemezekből álljon, amire vagyonokat költöttem el az évek alatt, akkor kapok egy mp3 minőségű kiadványt, amit csak azért nem vágtam ki idáig a szemétbe, mert van rajta jó szám is az újak közül, amit szintén nem Den énekel, hanem Silver Pozzoli! Gratulálok!
Idézet:
Egyébként album egyik érdekessége a 2 Megamix! Den Harrow - Back From The Future albuma az előadó talán legjobb lemeze. Sokoldalú, és teljes. Nem csoda, olyan top-producerrel alkotta, mint az olasz dance-king producer, Max Moroldo! A dalok vokáljaiért ezen az albumon pedig Eros Ramazotti egykori stúdióvokálosát hallhatjuk, az italo-disco vonalán is méltán ismert Silver Pozzolit! Den Harrow régi slágereinek szerzőcsapatában pedig a legnevesebb italo-disco alkotó Roberto Turatti szerepel, illetve a 80-as években Den helyett is éneklő, Thomas Hooker Beecher, előadói nevén Tom Hooker, aki Den dalaiban 90%-ban énekesként is közreműködött!
Szóval ennyi a gondom Hargittay úrral, mert egyébként tényleg igyekszik és próbál megfelelni nekünk italodisco őrülteknek, mert elhozza újfent, többek között Fancy-t is, de ha már albumot veszek, ami az ő kezén ment át, akkor el is várom, hogy minőségi darab legyen a gyűjteményem közt, akár külföldi, akár hazai kiadó prezentálja a boltokba!
Egyébként az album a hallgatható kategóriába való, ha osztályoznom kellene, akkor 10/6, de mivel mpeg a lemez, ezért 1-et sem érdemel!
2 megjegyzés:
hat ez nem semmi, reklamalni nem lehet?
hmm érdekes cikk, nekem is van tőle lemezem lehet, hogy az sem CDA?
Megjegyzés küldése