RSS

2009.08.15.

Retronic Voice


A Retronic Voice egy nagyon találó név 2009-ben, hogy miért?
Marco Rochowski, akit egyben manapság a spacesynth egyik legnagyobb alakjának tartok, kezdve onnan, hogy valami eszméletlen muzikalitás került a Német srác "vérkeringésébe", amióta egy Formel Eins nevezetű tv adásban meghalotta Koto-t játszani. Az volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy ő megmutatja majd a világnak, hogyan kell igazi spacesynth zenéket komponálni, melyek a műfaj kedvelőinek, rögtön toplistás alkotások lettek, szinte kivétel nélkül. Marco egy időre eltünt, és bár hangoztatta, hogy az esküvője után nagy meglepetések fognak következni, elképzelni csak azt lehetett, hogy valószínűleg majd újabb dallamos spacesynth zenékkel fog visszatérni. Az igazság az, hogy ez idő alatt, ő is érzékelte, hogy a spacesynth, mint műfajt lassan teljesen kifacsarták, az egyre többen megjelenő művészek.

A Laserdance stílus számomra már unalmas, főleg úgy, hogy más próbálja utánozni a zenéjüket. Ők -főleg-a 80-as és a 90-es években voltak a csúcson a zenéikkel, és valóban Michiel Van Der Kuy és Eric Van Vliet, végleg letette a névjegyét a műfajban, számomra ők a dallamos spacesynth "feltalálói", de térjünk vissza Marco Rochowski-hoz.

Szóval Marco tisztában volt vele, hogy több spacesynth project is (csak), azért sikeres, mert egyre több a dallamos vokál benne, amit először a Galaxy Hunter prezentált, és amitől természetesen a legtöbb ember az állát kereste a padlón.
Marco már régebb óta ismerte a Svéd Daniel Pettersont-t, mivel a spacesound alapítójának, Marek Kolodynski-nak igen jó barátja Petterson, akinek szintén nagy kedvence a spacesynth. A két srác tehát megalapította a Retronic Voice nevű duót, ahol Marco a zeneszerző és Daniel az énekes és szövegíró. Egyelőre két demót indítottak útjára a sztrádán, de hamarosan érkezik az album is. A két demó-ról csak annyit, hogy valami eszméletlenül megkomponált, nagyon dallamos Jean-Michel Jarre, Laserdance, Koto, Yazoo, Depeche Mode, The Twins, Michael Cretu, Pet Shop Boys "hibrid" alkotásokról van szó.

A két -sajnos csak- demó szám landolt tőlük a jobb oldalt lévő lejátszóba, és jelen esetben azt kell mondjam, hogy rettenetesen nagy szám mind a kettő! Tényleg van benne minden ami kell, talán inkább a Twins-re hajazó stílusból fedeztem fel a legtöbbet, mindenesetre nagyon eltalálták, hogy az italospace-t más műfajjal keverjék össze, számomra ez egyedülálló és óriási ötlet és persze öröm hallgatni, persze ehhez kellett a több énekesi díjjal rendelkező Svéd Daniel Pettersson is, akinek nagyon kellemes mély hangja van, és mint a Svédek általában, nagyon szépen énekel(nek) és beszél(nek) Angolul, és persze főleg Marco mester profizmusa!

A Retronic Voice, azt jelenti, hogy a retro dallamos (italo)disco-t, elektronikusan a spacesynth stílus, valamint más szintipop hangzással és annak hangjaival keverve, amit mindig is imádtunk hallgatni, most egy új köntösbe fonva, egy teljesen egyedi, lehengerlő műfajt tárjon elénk a két úriember, ezért nagyon találó a név.

Retronic Voice, várjuk a folytatást mielőbb!


4 megjegyzés:

spacehunter írta...

más visszatérésre számítottam, de tényleg nagy jó számok, azért remélem, Hogy MR még készít csak spacesynth zenéket is!

joker írta...

Szerintem meg valóban óriási amit a két srác csinál mind a két zene valóban egyedi!

fusion írta...

Nagyon várom a folytatást!
Jó cikk!

Névtelen írta...

Nagyon nagy muzsika!!! abszolut fülbemászó zene.
A zene tiszta Laser Dance,az ének meg echte Twins!
Attus!

Megjegyzés küldése