Elég sokat kellett várnom, mire a megjött a lemez. Hogy megérte vagy nem, az hamarosan kiderül...
A borító egyszerű, mint az egyszer egy, valami zöldes ég, vagy villámlás a háttérben, előtte pedig magányosan egy villanypózna szerűség. A belső oldalon sem sokat tudhatunk meg, maga a svéd synthpop együttes tagjainak a felsorolása, számcímek, szerző és dalíró(k), etc... A lemez(ekre) simán a borító háttere van "rámásolva", sárga és az eredeti zöld színben. Jah, a hányinger el is kapott, ha kibontáskor ez volt a cél.
Nálam elég sokat nyom a latba, egy igényes borító megtervezése is, úgy látszik a bandánál a grafikus ember éppen szabadságon volt. Egyelőre ezt a prímet, mármint a borító igényességét, Ernesto második albuma viszi, amelyet Allofmusic barátom készített, és ezt nem elfogultság kérdése, egyszerűen zseniálisan és szépen van megtervezve a borító, az már más kérdés, hogy - allofmusic elmondása alapján- nem éppen úgy alakultak a színek és a kontrasztok a megjelent lemezen, ahogy ő eredetileg elképzelte.
Akkor irány a hifi... hoppá! Ez a lemez "fucking" jól szól, a hangmérnök nagyon értette a dolgát, hihetetlen dinamikusan szól a korong, szinte minden szám alatt. A plusz korongról nem írok, mert azok már ismert zenék, Dina tankar és a többi... Engem csak az új érdekel, az első szám a "confession", szinte semmi újat nem hozott, mint amennyire megismertem az együttes már megjelent számait. A címadó dal, az "elevation" annyira shit zene, hogy örültem is, hogy 3-4 perc közötti a hossza, bár ez elmondható a többi számról is, hogy 3 percnél alig hosszabbak, hála az égnek! A következő szám is arra volt elég, hogy egyszer meghallgassam, a "nova", viszont tetszett, ez eléggé hajaz a Yazoo kitűnő lassú számaira.
Igen, amiről még nem írtam, hogy ez lehetne sokkal jobb is, ha Richard Flow inkább a szintiket törölgetné és nem énekelne, mert azt nagyon nem tud, és svéd létére az angol kiejtése is eléggé silány, bár ugye a neve alapján azt gondolnánk, hogy ő vérbeli angol, nem, csak ott született eme név alatt, pedig a svédek nagyon szépen ejtik az angol szavakat többnyire. Ami még nem tetszett, hogy túl "gépies" nekem ez a hangzás, mármint olyan értelemben, hogy a legtöbb számnál úgy éreztem, hogy commodore 64 szuper számítógéppel készítették ezeket a remekműveket, de azért nem mindegyik ilyen. Az "I'm not Like You" egyébként egy kellemes szám lenne, ha a refrént nem cseszték volna (itt is) el, mert végre a csajszi (Mimmikry) énekelt, és elég jó hangja is van, de a refrén a hülye szöveggel egyetemben olyan hatást kelt, mintha nem is illene bele a zenébe. A svéd szövegű számoktól és ezzel együttesen a faszi hangjától a falra tudtam volna mászni, semmi dallam, semmi énektudás, semmi olyan a zenében ami megtudott volna fogni. A "Warld 2.0" elég jól indul, ekkor jönnek a fent említett hibák, amivel egy pillanat alatt hazavágták az egész számot, illetve többségében az egész albumot. A "One Predicion" viszont elég jó zene, olyan autópályára való, bár a szövege óvódás szintű, bárgyú faszság!
A bónusz lemezt inkább ne is rakták volna bele, egyrészt az ismert számokat tartalmazza, másrészt semmi kedvem olyan slágereket hallgatni, commodore 64 játékzene aláfestéssel, mint Fancy - Slice Me Nice című örökzöld nótáját.
Végszóként annyit írnék még, hogy ezért a lemezért senki ne adjon ki pénzt, egyszerűen nem éri meg az árát, annyira silány minden szempontból, kivéve a minőségét, mert az elsőosztályú, de azzal nem megyünk semmire, ha egyszeri meghallgatás után, többet nem fogja a lézerünk karcolni. A tízes skálán nem ér többet egy kettesnél, azt a két pontot pedig elsősorban a minőségéért és a dupla kiszerelés miatt kapja. Jó napot!
2/10
A borító egyszerű, mint az egyszer egy, valami zöldes ég, vagy villámlás a háttérben, előtte pedig magányosan egy villanypózna szerűség. A belső oldalon sem sokat tudhatunk meg, maga a svéd synthpop együttes tagjainak a felsorolása, számcímek, szerző és dalíró(k), etc... A lemez(ekre) simán a borító háttere van "rámásolva", sárga és az eredeti zöld színben. Jah, a hányinger el is kapott, ha kibontáskor ez volt a cél.
Nálam elég sokat nyom a latba, egy igényes borító megtervezése is, úgy látszik a bandánál a grafikus ember éppen szabadságon volt. Egyelőre ezt a prímet, mármint a borító igényességét, Ernesto második albuma viszi, amelyet Allofmusic barátom készített, és ezt nem elfogultság kérdése, egyszerűen zseniálisan és szépen van megtervezve a borító, az már más kérdés, hogy - allofmusic elmondása alapján- nem éppen úgy alakultak a színek és a kontrasztok a megjelent lemezen, ahogy ő eredetileg elképzelte.
Akkor irány a hifi... hoppá! Ez a lemez "fucking" jól szól, a hangmérnök nagyon értette a dolgát, hihetetlen dinamikusan szól a korong, szinte minden szám alatt. A plusz korongról nem írok, mert azok már ismert zenék, Dina tankar és a többi... Engem csak az új érdekel, az első szám a "confession", szinte semmi újat nem hozott, mint amennyire megismertem az együttes már megjelent számait. A címadó dal, az "elevation" annyira shit zene, hogy örültem is, hogy 3-4 perc közötti a hossza, bár ez elmondható a többi számról is, hogy 3 percnél alig hosszabbak, hála az égnek! A következő szám is arra volt elég, hogy egyszer meghallgassam, a "nova", viszont tetszett, ez eléggé hajaz a Yazoo kitűnő lassú számaira.
Igen, amiről még nem írtam, hogy ez lehetne sokkal jobb is, ha Richard Flow inkább a szintiket törölgetné és nem énekelne, mert azt nagyon nem tud, és svéd létére az angol kiejtése is eléggé silány, bár ugye a neve alapján azt gondolnánk, hogy ő vérbeli angol, nem, csak ott született eme név alatt, pedig a svédek nagyon szépen ejtik az angol szavakat többnyire. Ami még nem tetszett, hogy túl "gépies" nekem ez a hangzás, mármint olyan értelemben, hogy a legtöbb számnál úgy éreztem, hogy commodore 64 szuper számítógéppel készítették ezeket a remekműveket, de azért nem mindegyik ilyen. Az "I'm not Like You" egyébként egy kellemes szám lenne, ha a refrént nem cseszték volna (itt is) el, mert végre a csajszi (Mimmikry) énekelt, és elég jó hangja is van, de a refrén a hülye szöveggel egyetemben olyan hatást kelt, mintha nem is illene bele a zenébe. A svéd szövegű számoktól és ezzel együttesen a faszi hangjától a falra tudtam volna mászni, semmi dallam, semmi énektudás, semmi olyan a zenében ami megtudott volna fogni. A "Warld 2.0" elég jól indul, ekkor jönnek a fent említett hibák, amivel egy pillanat alatt hazavágták az egész számot, illetve többségében az egész albumot. A "One Predicion" viszont elég jó zene, olyan autópályára való, bár a szövege óvódás szintű, bárgyú faszság!
A bónusz lemezt inkább ne is rakták volna bele, egyrészt az ismert számokat tartalmazza, másrészt semmi kedvem olyan slágereket hallgatni, commodore 64 játékzene aláfestéssel, mint Fancy - Slice Me Nice című örökzöld nótáját.
Végszóként annyit írnék még, hogy ezért a lemezért senki ne adjon ki pénzt, egyszerűen nem éri meg az árát, annyira silány minden szempontból, kivéve a minőségét, mert az elsőosztályú, de azzal nem megyünk semmire, ha egyszeri meghallgatás után, többet nem fogja a lézerünk karcolni. A tízes skálán nem ér többet egy kettesnél, azt a két pontot pedig elsősorban a minőségéért és a dupla kiszerelés miatt kapja. Jó napot!
2/10
2 megjegyzés:
Nekem idáig sem jött be ez a típusú zene.
Látod!
Neked már akkor is ez volt a véleményed róla amikor még csak belinkeltem pár sample-t a lemezről.
Egyébként az írás ismét kitűnő.
A lemezről meg nem tudok nyilatkozni mert még nem volt időm meghallgatni.
Megjegyzés küldése